Blog a blogban

Joanne Harris: kékszeműfiú

Ismét Joanne Harris. Rövid időn belül ez a harmadik könyv, amit tőle olvasok. Természetesen már korábban is olvastam a könyveit, de valahogy most alakult úgy, hogy a hiányzó kötetek is felkerültek a polcomra, majd a táskámba, hogy utazás közben belemerülhessek a képzeletem és a könyvek világába. Három könyv, és mind kicsit más.  De van bennük közös. Mégpedig az, hogy az érzékeinkre akar hatni. Összekapcsol dolgokat. Színeket párosít a zenéhez, gondolatokhoz kapcsol ízt, illatot. Már maga a szakkifejezés is olyan jellegzetesen leíró: színesztézia.

Harris több műfajban is megmutatta, hogy otthonosan mozog. Nem tudom egyértelműen kijelenteni bármelyik könyvéről, hogy erőltetett és gyenge próbálkozás lenne. Viszont ami kifejezetten jól áll neki, ez a krimi. Mindegyik eddig olvasott könyvét szerettem, de kiemelkedett közülük az Urak és játékosok. Folyamatosan meglepett, mindig volt valami kis furfang, és végén lévő nagy csattanó. Napokig a fejemben járt a cselekménye, az általam megálmodott „filmváltozata”.  A kékszeműfiú csatlakozott mellé a listámban.

A regény olvasása közben örömmel töltött el, hogy régi helyszínek köszönnek vissza. Az Urak és játékosok elit magániskolája, a St. Oswald többször is feltűnik a történetben. Az ezzel ellentétben álló, állami iskola a Sunnybank Park. Az Urak és játékosokban alaposabban megismerhettük a St. Oswaldot, most mintha ismerősként térnénk vissza.  Eszembe jutott az iskola nagy udvara, a tantermek berendezése, a régi fa bútorok illatát szinte éreztem. A vastag falak miatti hőmérséklet, az ottani illatok mind segítették ennek a könyvnek azon részeinek jobb elképzelhetőségét.

Harris halad a korral, ha mondhatunk ilyet egy írónőről. Jelen könyve a mai világra jellemző, virtuális életet leíró külalakkal és tartalommal olvasható. Egy blog papír alapon. A virtuális felület a rosszfiukrock@webjournal.com  (badguysrock). Kekszemufiu mindig meghatározza az aktuális hangulatát, a hozzá kapcsolódó zenét. ( összegyűjtött lista itt )Tudjuk mikor került fel a post, és hogy nyilvános vagy korlátozott-e a hozzáférés.  A bejegyzések végén pedig a virtuális ismerősök , barátok kommentjei találhatók. Mint egy „valóságos” blogban.

A regény főhőse BB, avagy Barna Brendan. A weben megjelenő bejegyzésekből ismerhetjük meg a történetet, ami nagyrészt visszaemlékezés, megmagyarázása annak, hogy miért és hogyan lett Brendan olyan amilyen. Másik oldali megvilágítást adnak az eseményeknek Albertine begyezései. A két szereplő a való életben is ismeri egymást, gyerekkorukban találkoztak először. Brendan leírásaiból nem tudjuk eldönteni, hogy mi a valóság és mi a fikció. Ebben segít kicsit Albertine. Bár így is vannak kérdéses dolgok, legalábbis nekem biztosan.

A regény számomra fordulatos, mindig valami meglepetéssel előrukkoló olvasmány volt. Folyamatosan derültek ki olyan dolgok, amire végképp nem számítottam volna. A végére azt mondhatnám, hogy zseniális, ha nem egy nagyon kíváncsi olvasó lennék. Ugyanis mindenki úgy gondolja tovább a lezáró párbeszédet, ahogy szeretné. Én kíváncsi lennék az írónőére. Azonban egy interjúban azt mondta, hogy ő tudja a legkevésbé, hogy mi a vége.

Számomra tanulságos volt olyan szempontból is, hogy egy szülő mekkora hatással tud lenni a gyerekére. Mennyire megváltoztathatja a személyiségét, átváltozik valaki mássá a megfelelési vágy miatt, eltűr olyan dolgokat, amiket józan ésszel nem lehet megérteni csak annak, aki megtapasztalta.

A könyv még mindig ott motoszkál az agyamban, gondolatok bukkannak elő, és várom a befejezést.  Hátha egyszer csak megálmodom, vagy Harris megírja.

Aki kicsit is szereti a lassabban kibontakozó, izgalmat folyamatosan fenntartó regényeket, bátran szerezze be, és merüljön el ebben a kicsit bizarr, de közben nagyon érdekes és izgalmas könyvben.  Nekem nagyon tetszett, 5/5 –ös.